Peakbagger.com

Ascent of Ortles on 2021-08-15

Climber: Péter Hugli

Other People:Solo Ascent
Date:Sunday, August 15, 2021
Ascent Type:Successful Summit Attained
Peak:Ortles
    Location:Italy
    Elevation:12812 ft / 3905 m

Ascent Trip Report

Kivettem két hét szabadságot augusztus végére, lefoglaltam két nap szállást a Mont Blanc egyik menedékházába, mivel a foglalás kötelező a Mont Blanc normál útvonalához, ez a szabadság első hetének végére esett, augusztus 20 és 21. Hozzá kellett igazítani a terveim, ami egy 3000 méternél magasabb hegy megmászása az akklimatizációhoz, de jobb lenne inkább kettő. 11-én szerdán kezdem a szervezkedést: 13-án pénteken még munka, de az időjárás csak vasárnap estig ígért jó időt a Keleti-Alpokban, 16-a hétfőn már rossz, de addigra már úgyis a Nyugati-Alpokban leszek.

Mi a legközelebbi fontos nagy hegy, ami "hiányzik" a listámról: az Ortler. Az Osztrák-Magyar Monarchia legmagasabb hegye, Dél-Tirol legmagasabb hegye az olaszországi Sulden falu felett uralkodik. Gleccseres, de végül Sean O'Rourke szóló leírásai olvasása közben megadtam magamnak az engedélyt, hogy egyedül felmenjek rá.
Melyik legyen az útvonalam?
Sean a Hintergraton ment, a keleti sziklagerincen, amin nincs gleccser, de van egy IV nehézségű mászólépés és mindenki akiről olvastam, hogy itt ment fel az a normálúton jött le a hegy északi gerincén.
Ezen az északi normálúton sokan jártak, Benedek Istvánék és K. Balázs egyik ismerőse is itt mentek fel. Legnehezebb lépése III+ és gleccsert is tartalmaz, de annak meredeksége legfeljebb 35-40°.
A harmadik opció északnyugatról a Meranerweg nevű útvonal, ahol a mászás maximum II, de mivel kevesen járják kérdéses a gleccseren a nyom és ennek az útnak a kezdőpontjához tömegközlekedéssel nehezebb odajutni Trafoiba.
Az Ortlerre mászás sebességrekordja a normálúton történt (Davide Magnini által), tehát az a leggyorsabb, és mivel sokan járnak arra, az eltévedés lehetősége is minimális, ha baj lenne, itt a legközelebb a segítség. Hogy itt felmenjek, vasárnap reggelre Suldenbe kellett jutnom, úgy hogy leghamarabb péntek este tudok indulni Inárcsról.

Ez hogy lehetséges? Éjszakai vonattal hajnalra már Landeckben lehetek Innsbrucktól nyugatra, ahonnan 3 átszállás még Sulden. Ez egy nap alatt belefér minden késéssel, úgyis tisztább lenne a völgyből Suldenből felmenni a csúcsra, nem a Tabarettahütte vagy a fentebbi Payerhütte menedékházakban (rosszul) aludni.
Akkor foglaljunk szállást: Suldenben nincs két napra együtt szállás szombat és vasárnap estére. Márpedig máshol nem alhatok a mászás után. Nézzünk külön szállást a két napra: vasárnapra egyetlen olcsó hely van, de szombatra csak 240 Eurós van! Gondolkodjunk, akkor szombaton mégis csak fel kellene menni az egyik Hüttébe, a Tabarettahütte van alacsonyabban, 2550 méteren, legyen az. Lefoglalom telefonon. Akkor már csak a vonat kell. Az ÖBB weboldalon viszont már nincs ott az előbb látott éjszakai vonat. Felhívom a MÁV-ot is: azt mondják akkor valószínű betelt... nem, ez nem lehet. Szólok Szilvikének, aki Budapesten volt, hogy kérdezze meg a Déli pályaudvaron: nincs már hely. Mi legyen most?
Szombat reggel nem mehetek, még akkor is naplemente után érnék Suldenbe, ha nem késik semmi, 4 átszállásnál pedig kicsi rá az esély, aztán még mehetek fel a Tabarettahüttébe...
Szilvike zseniális ötlete: menjek ki Bécsbe péntek este, másnap lesz idő onnan eljutni Suldenbe, hiszen Bécsből is indul egy kora reggeli vonat. Igen, így lesz, még foglalok egy szállást a bécsi vasútállomás mellé. Pénteken egész nap pakolok, kötél és beülő nélkül könnyebb a csomag, nagy hátizsák, benne közepes hátizsák, az egyéb kezem ügyébe való dolgok a mini hátizsákba. Munka után Szilvike felvisz, a Bikás parki CBA-nál bevásárolok: gumicukor, energiaital, kolbász stb. Kelenföldről Bécs, ott rossz alvás a légkondi nélküli tikkasztó melegben, nyitott ablaknál zaj, csukott szemmel csak fekszem, nem érdekel.

Szombaton kora reggel vissza a vonathoz, nyugtalan és nyugodt periódusaim váltják egymást, ahogy nézem az időjárásjelentést és az órát, tervezem az ebédem, az átszállásaim és hallgatom az Equilibrium együttes német nyelvű zenéjét. Azon gondolkodom hova tovább az Ortler után, még meg sem másztam, de gondolnom kell a jövő hétre is. A pár óra Landeckig elillan. Ott buszra szállok, ami a svájci határon lévő Martina-ig megy. A sofőr rögtön rám szól, hogy a nagy hátizsákom a jégcsákánnyal ne hozzam fel, hanem tegyem be a csomagtartóba. A sárga Postbus-on nagy hely és makulátlan tisztaság, de tényleg, mintha most gördült volna ki a gyárból. Percenként nézem a térképet és az órát, és reménykedem, hogy elérjük a következő csatlakozást, de a svájci pontosság itt csődöt mond, lehet azért mert nem Svájcban vagyunk, 5 perccel a csatlakozó busz indulása után érek a határhoz, ahol még a határőrök húzzák az időt. "Ausweis bitte." Most aztán kérdezhetitek, hogy mit akarok Svájcban, közlöm is, hogy Italy. "And what are you doing in Italy?" Tudtam, hogy nem számíthatok vendégszeretetre, mondom "Bergsteigen, Ortler". Most épp nem nektek hordom a pénzem. Utána békénhagynak. Várhatok egy órát a következő buszra, ami Malles-be visz majd a Reschensee partján. A melegben van időm megcsodálni ezt a szűk völgyet, amiben vagyunk, de hisz ismerem ezt a határt, itt jöttünk át 2019-ben Szilvikével a Piz Kesch-felé. Most a napon várakozok egy szlovák sráccal, aki minden táska nélkül cigizik, nem zavartatva magát a várakozással. Elkezd beszélgetni velem és meghív egy sörre. Reggel eldöntöttem, hogy ma nem iszom, de egyszerűen nem bírok nemet mondani. Ő magának kis üveges bort hoz a közeli traffikból. Ha tudom, hogy ilyen is van, akkor azt kértem volna én is. Meséli, hogy Lukas-nak hívják és hogy úgy jött ide Szlovákiából pincérkedni, hogy semmit nem tudott németül és hogy egyszer kapott 100 Eurós borravalót. Másodjára én is bort iszom, de már készülünk a buszhoz, ami nem jön, sétálgatok, megtöltöm a kulacsom, nyugtalakodom, Lukas cigizik, egy svájci úr várakozik nyugodtan. Hova megyek ma? Mondom Tabarettahütte és holnap az Ortlerre. "You are crazy" feleli Lukas. Még egy óra várakozás után végre beér a busz, úgy néz ki az előző kimaradt valami baleset miatt. Viszlát Svájc, itt olasz a sofőr, nem érdekli, hogy felviszem a jégcsákányt. Lukastól búcsúzok Naunders-nél, a busz rákanyarodik a Reschensee tó melletti útra. Itt már nyári hagulat van. Hangzavar a buszon, rengeteg ember, az italtól elálmosodva nézem a Reschensee partját, ott a templom benne a tóban. Graun falu régi temploma amit elöntött a víz, mikor a gáttal variáltak valamit a németek. De ez már nem is érdekel, mert tiszta az idő és délre szemtől szemtől velem, ott tornyosul maga az Ortler, König Ortler. Hatalmas, lapos piramisszerű, havas oldala csillog a napfényben, a teteje viszont csúcsos, a felhőkkel egy magasságban, 30 kilométerre van, de már innen uralkodik a táj felett. Holnap már én is azon a gleccseren sétálhatok. A buszsofőr nehézkesen parkol az egyik megállóban, vicceskednek az utasok vele, hogy túl kevés kávé, vagy túl sok? Mindenki nevetgél. Nekem is jó kedvem lesz, Mallesben leszállok, a vonatra jegyet sem veszek, nem találom hol kell és mindjárt indul, de amúgy is csak két megállót megyek a Venosta völgyben Spondinig megállóig, így is két óra késésben vagyok. Spondinigban még telefonálok egyet és az itt lévő buszról már Sulden temploma alatt szállok ki, az Ortler lábánál, most már végre nem kell járművekre hagyatkoznom.

Szokványos turistás alpesi falunak néz ki, szállodákkal tele, de szellősebb az általam ismerteknél, reméljük nem építik be teljesen a völgyet. Veszek még ételt, italt egy boltban, gyorsan eszem, az utat könnyű megtalálni. A faluból látni is az Ortlerből oldalra kiágazó gerincet, amin a Tabarettahütte van. A fenyőerdőben átrendezem a dolgaim, a nagy hátizsákban minden civil ruhát és holnapra szükségtelen dolgot itt hagyok. A közepes hátizsákban megyek és felveszem a bakancsot. A rejtés után már gyorsabb vagyok. Kellemes nyári idő, a fenyőerdőből lassan kiérek egy hatalmas völgybe, előttem az Ortler keleti fala, sziklás, csak a közepén egy függőleges sávban havas. A tetején a gleccser mintha le akarna ömleni róla. Innen ránézésre tényleg lehetséges lenne egy nap alatt felmenni rá és visszajönni. A völgy túlvégén már látszik a szállásom, kövek közt, majd füves lejtőn fel. Épp hív valaki, pont a szállásról, hogy mikor jövök már. Bárányokat kerülgetve érek fel, nincs is még ott senki rajtam kívül este 6-kor. Az egész tetőtér az enyém, kellemes meglepetés, hogy mikor kérdezik, hogy hová megyek és látják, hogy egyedül, akkor nem szólnak bele. Teleeszem magam, tészta, hús, desszert, iszom egy Apfelschorle-t, meg se tudok már mozdulni. Még egy pár érkezik, ők is az Ortlerre mennek, kérdezem mikor kelnek: "At four, but we are going to the Ortler". Este nehezen alszom el, kb 10 után még többen érkeznek a tetőtérbe olyan olaszosan késön.

4-kor kelés, a reggelizőasztalnál a papíron: "MR. HUGLY". Háromnegyed ötre sikerül elkészülnöm, a párt nem látom. Vaksötétben indulok, de az út eltéveszthetetlen, nem lassít senki, nyugtalkodás nélkül gyorsan megyek. Jéghideg kövek közt csak a lámpám fénye a párában. A sima ösvény a csúccsal ellentétes irányban kanyarodik fel a Bärenjoch hágóba ami már az Ortler északi gerincén fekszik. Átlépek a gerinc nyugati oldalára, fúj a szél, de már hajnalodik, felhőtlen az idő, szemben a hegy tömege egy trapézhoz hasonlít, bal felső sarkában a csúcs, tetején szinte vízszintesnek látszik innen a gleccser. 6 óra sincs és már a Payerhütténél vagyok 3000 méteren. Sokan most kelnek és indulnak. A sziklák közti ösvény keskeny, sietek, hogy ne ragadjak be egy lassú csoport mögé. A Tabarettaspitze-t jobbról kerülve jönnek a mászós részek. Egyértelmű az út, a szikla hómentes és könnyű. Egy kis gerinc, aztán a Kettenwand nevű láncos rész, szinte függőleges, de semmi nehézség. Fogom a jéghideg láncot, fent megint gerinc, előzgetem az embereket, nemsokára jön a kulcsrész, egy III+-os lépés egy simább táblánál. Itt már sokan összekötik magukat. Sikerül kicsit szemből gyorsan fellépnem rajta. Ránézésre visszafelé is teljesíthető. Most jobbra le egy másik falon, megint láncok, ami a gleccser határánál ér véget. Szemben az ijesztő Bärenloch (előbb volt a Joch ugyebár) nevű lyuk a gleccserben, emlékeztet egy tavalyi hegy, a Barre des Écrins gleccserének "omlós" részeire. Szerencsére az út ezt messzire kerüli. Felveszem a hágóvasat és indulok is, jártam már gleccseren kötél nélkül, de most először lépek rá egyedül (persze ténylegesen csak úgy lehetnék egyedül, ha más hegymászó sem lenne itt). Nincs gond, az ösvény egyértelmű, az idő tiszta, a gleccser összefagyott, a hasadékok látszanak. Egy dolog aggaszt, itt felettünk a sziklán van a Lombardi bivak nevű doboz, ahová, ha már nagyon leolvadt a hó, egy másik III+ lépés vezetne, ami visszafelé gondot okozhat. Egy három személyes partit követek, az egyre meredekebbé váló jégen, hasadékokat átlépve végig jégen érünk a Lombardi bivak szintjére, akkor itt nincs gond. Itt a gleccser lépcsőzetesen emelkedik majd, vízszintes és meredek részek váltogatva. Egy hasadékkal szbdalt részen kanyarog át a nyom, utána megint sima. A nap is kisüt, milyen szép a kilátás már, de még nem tudom elkönyvelni, hogy túl vagyok a nehezén. Most egy kellemetlen hasadék állja az utam, amin nincs hóhíd a nyom irányába. Sajnos egy fél méterrel feljebb van a túloldala és nem is olyan kőkemény. A belseje ijesztő. Kockáztassam meg a fellépést? Akár kerülhetnék is, de egyedül nem szívesen keresek új útvonalat. Mögöttem jön két lány és a vezetőjük akiket időközben megelőztem. A ritmus bennem van, lépek, de csúszik a túloldala, visszafogom a lépést. Inkább bekészítem a csákányt, nagyot lépek, csúszok, de egyből bele is ütöm a csákányt a túloldalon ráfekve. Megfog, ahogy kell, de a hó széle leomlik, az utánam jövőknek így már biztosan kerülniük kell. Reménykedem, hogy több ilyen problémás helyzet nem lesz és meg is nyugszom, mikor végre ezen a "lépcsőfokon" is felérek. Szinte sík a gleccser már, jobbra egész kicsiben már kivehető a Piz Bernina és csoportja a párában. Balra pedig alig feljebb tőlem egy csillogó kereszt. A végén árnyékban kanyargok fel hozzá, ahol sorba kell állnom, hogy megérintsem. 8:15-kor már keletre a mélységben lévő falut bámulom és a tarajos Hintergratról jövő mászókat. Északra, amit eddig eltakart a hegy, már látszik a Sulden feletti hármas másik két hegye a Zebru és a fenséges Köngspitze, ami mintha egy dinoszaurusz jeges hátához hasonlítana. Nyugatra a közelben a Stilfserjoch hágóhoz vezető aszfaltos út szerpentinje látszik. Vagy 20-30 ember van itt, rajtam kívül senki nincs szólóban, kényelmesen eszem, de ebben a hideg szélben nem jó sokáig pihenni, indulok vissza, leginkább azért, mert szeretnék végre lent lenni a gleccserről. Gyorsan de óvatosan megyek, sokan jönnek szembe is még. A problémás hasadéknál van aki nehezen veszi rá magát az ugrasára, pedig fentről nézve átugrani sokkal könnyebb. A Lombardi bivak feletti részen beragadok néhány mászó mögé. A láncokon gyorsan végig, a III+ lépésnél mások ereszkedésre készülnek, én megint inkább egyenesen megyek, ahol jöttem, kicsit kerülve a most már nekem balra eső táblát. A Kettenwand láncain megint le, végre az összes kulcsrészen túl. Hátranézve sokan állnak sorba, jó hogy időben elindultam. A Payerhütténél pihenek egy rövidet, és már a melegben jó kedvűen sétálok le. A sötétben megtett út most világosban kitettebbnek néz ki annál, mint ahogyan sötétben érzékeltem. Még dél sincs és már a Tabarettahüttében vagyok, ha így haladok még be se tudok jelentkezni a hotelbe, olyan hamar leérnék. Még jó, hogy ebédet már adnak, eszem és iszom egy sört is. Már úgy megszoktam, hogy egy hegyről rendszerint késő délután szoktam leérni, és még csak ennyi az idő, olyan érzés mintha csaltam volna azzal, hogy egyedül mentem. A fenyőerdőben a cuccaim megvannak, most már sajnos megint két hátizsákkal kell átszelnem a falut a déli végében lévő hotelhez, ahová pont akkor érek amikor be lehet jelentkezni. Ma minden simán ment.

Gondolkodom azon, hogy elsétáljak-e a Messner Mountain Museumhoz, most soknak tűnik megint visszasétálni, jobb lenne pihenni. Fürdök és lefekszem, majd lemegyek vacsorázni. Rengeteget eszem, iszom, este kiülök az erkélyre és bámulom a hegyeket. Másnap reggel esőre ébredek, tényleg elromlott az idő, a vendéglátóm kérdezget hova tovább. Csak annyit mondok, hogy Svájcba és majd meglátjuk. Nem tudom miért nem mondtam meg neki, de mivel tegnapelőtt a Hörnlihüttéhez telefonáltam szállásért, ekkor már pontosan tudtam, hogy a Matterhornra megyek.

Felszerelés: Bakancs, sisak, hágóvas, csákány
Folytatás:
https://peakbagger.com/climber/ascent.aspx?aid=1742950
Summary Total Data
    Gear Used:
Ice Axe, Crampons, Hut Camp
Ascent Statistics
    Route:normálút a Tabarettahüttébol
    Start Trailhead:Sulden  
Descent Statistics
    Route:normálút Suldenbe
    End Trailhead:Sulden  



This page has been served 74 times since 2005-01-15.




Copyright © 1987-2022 by Peakbagger.com. All Rights Reserved. Questions/Comments/Corrections? See the Contact Page Terms of Service