Peakbagger.com

Ascent of Gran Paradiso on 2020-08-27

Climber: Péter Hugli

Others in Party:Majoros Szilvia
Date:Thursday, August 27, 2020
Ascent Type:Successful Summit Attained
Peak:Gran Paradiso
    Location:Italy
    Elevation:13323 ft / 4060 m

Ascent Trip Report

Szerda reggel San Vito-ból ismét együtt autózunk Szilvikével, vége a buszozásnak és vonatozásnak, az összesítés eddig 14 vonatviszonylat, 7 buszviszonylat és 2 taxizás az elozo 13 napban, a Zürich és Budapesten belüli tömegközlekedést nem számítva. A terv a mai napra, eljutni a Gran Paradiso lábához és felmenni a Rifugio Vittorio Emanuele szállásra, ami tavaly ilyenkor tele volt. Ismét vissza Északnyugat-Olaszországba, le a Dolomitokból vissza a síkságra, vonat helyett lehet költeni benzinre és autópályadíjra. Milánó után most a Monte Rosa felé fordulunk. A Wallisi Alpok alatt megyünk a kieso Aosta-völgybe, nagyon közel Beruil-Cervinia és a Matterhorn, de nem látni, emlékeimben a Grand Combin déli oldala viszont látszik néhány pillanatra, aztán a Mont Blanc sziklásabb olasz oldala is miután elindultunk a kanyargós úton a Valsavarenche völgybe. Meleg és napsütés van, rövidnadrágban indulunk a Le Pont nevu zsákfalu óriási poros parkolójából délután 4 órakor a Gran Paradisora. A hátizsák nehéz, Szilvike a lassúság okát keresi, eloször füves síkságon, majd fenyok között egy hegyoldalban, lépcsok is ki vannak építve, annyira népszeru a hegy, négyezres, izolált és a könnyebbek közül való, nem csoda. A célpont nem látszik, fent a Rifugio fennsíkján is még csak a havas Ciarforon. Háromnegyed hétre a hatalmas íves teteju fémépülethez érünk 2700 méteren, végre vacsora. Rengeteg kezdo van itt hegyivezetoikkel, van akinek most tanítják, hogy mi az a hágóvas és hogy kell felvenni.
Végiggondolom a holnapot: A csúcs a Ghiacciao Schiene d'Asino gleccser feletti sziklatornyokon van. Itt rövid kitett sziklamászás vezet fel egy Madonna szoborig, ez a rész a fo nehézség. Elvileg nem a legmagasabb ponton van a szobor, de errol majd késobb. A Schiene d'Asino-hoz három út vezet, egy északnyugatrólról a Ghiacciaio del Laveciau nevu másik gleccerrol, ami a háromból a leghosszabb, egy másik nyugatról a Ghiacciaio del Gran Paradiso gleccserrol, ami a legegyszerubb és egy harmadik vasalt út a két gleccser közötti gerincen. A térképen csak annyi a neve, hogy via ferrata. Megtudom, hogy az általunk tervezett legegyszerubb úton túlságosan sok hó elolvadt már a gleccserrol és ezért nem járható, a via ferrata-t javasolják helyette: egy fényképen berajzolva YES és NO. Kerülöm a via ferrata szót Szilvike társaságában, nehogy egy földi halandók által járhatatlan útvonalat képzeljen maga elé, mindenesetre felkészítem, hogy vasak lesznek, ha bármi gond van, hozzám lesz kötve. Az esti félhomályban kimegyek a korengetegbe fejlámpával átnézni az út elejét. Koemberek vannak és meg is látom a csúcsot, egy keskeny patakon is át kell kelni, majd visszafordulok a sötétben. Nekünk az épületen kívüli boxok jutnak emeletes ágyakkal. De jól járunk, mert csak két szobatársat kapunk a kilenc személyes szobába, sokkal csendesebb, mint a foépület teli szobáiban. Szilvike is kap levegot benne, de most nincs gond az alvásával, mentes a hányástól. Jó döntés volt a keddi akklimatizáció.

Reggeli után a sötétben indulunk, a tegnapi utat könnyu követni, mire ismeretlen részhez érünk már feljön a nap. Ráadásul nem vagyunk egyedül A grániton könnyu lépkedni, egy rövid részen a kezek is kellenek, a via ferrata-s gerinc elott egy fennsík. Jobbra a Ghiacciaio del Gran Paradiso gleccserbol tényleg alig van valami, egyedül egy futó megy mégis arra, balra lenézve a Ghiacciaio del Laveciau hatalmas, innen oda is be lehet csatlakozni akár. A via ferrata kezdetén veszélyt jelzo tábla, kötelet javasol, az van. Egy ido után a vasalt út az elkeskenyedo gerincen lefelé megy, itt Szilvike megy elore, egy kantárral be is akasztja magát és én is magam, szóval sokszorosan biztosítva vagyunk. Ez a lefelé meno rész kitett és balra egészen ide felér a Laveciau gleccser hava, itt hirtelen egy áthajló részen újra felfelé fordul az út. Felfelé viszont a tapasztaltabbnak kell elore mennie. Ez a helyzet problémás: Szilvikének az áthajló részen kéne megvárnia, hogy megelozöm, másrészt biztosítás ide vagy oda, lehet nem tud átmászni rajta. Megmondom neki, hogy lépjen le e gleccserre és várjon ott, egy lépés csak. A kulcsrész után létrafokok vannak a falban. Ha fel tudnánk menni a gleccser szélén, akkor egy kitett párkányon végigmenve Szilvike is el tudná érni a létrafokokat. Kicsi, kitett, de nem nehéz, viszont a gleccser fagyott, nagyon kis helyen állunk, még ha fel is venném a hágóvasam, Szilvike nem tudná felvenni, abban pedig nehezen mozogna a kis párkányon. Már azon vagyok, hogy forduljunk vissza és kerüljünk a Laveciau gleccser útja felé. Ekkor Szilvike teljesen higgadtan közli, hogy az túl sok idoveszteség lenne és inkább vágjak lépcsoket a jégbe a párkányig. Csak ámulok ezen a zsenialitáson, és azon gondolkodom miért nem jutott ez eddig az eszembe. Pillanatok alatt vágok három lépcsofokot a jégcsákányom kapa végével, felmegyek a párkányra, beoldalazok a létrafokig és beakasztom magam. Szilvike gond nélkül feljön még a kitett párkányon is. A létrán szitkozódik de fent már örülünk. Felérünk vissza a gerincre, ami kitett, de a gránit száraz és stabil. Szilvike félelem nélkül áll rajta, pedig mindenkét oldalon mélység. Mögöttünk látszik már a Mont Blanc, látványosan kiemelkedik a szomszédai közül. A via ferrata innentol könnyu, egy jeges meredek résznél ér véget, ez vezet a három út keresztezodéséig, ahol már sok ember van, felfelé és lefelé is. Idáig lassan haladunk, a gleccser keményre fagyott, de a hágóvas jól tart. A Schiene d'Asino fennsíkján már látszik az út a csúcs széles tornyaihoz, a Madonna szobrot is látom kicsiben és azt a rengeteg embert aki sorba áll. Nem is baj, hogy nem keltünk korábban. A nyugati szél nagyon eros, süvít a fülembe, meg kell állnunk pihenni egy szikla mögé behúzódva. Itt már más ismeros hegyeket is látok: a Monviso megint magányosan a kép szélén, de a La Grande Casse tömbjét is felismerem és egy új arc: a Barre des Écrins északi oldala, nagyon messze de összetéveszthetetlenül. Lassan haladunk, izgatott vagyok, olyan érzésem van, hogy ha nem sietek lemaradok valamirol, Szilvike stabilan tartja a lassú, de biztos tempót. Néhány hasadékot is kerülni kell vagy átlépni rajta, de egyértelmu az út, csak a szél hagyna már alább. A csúcs környékén a hasábszeru, szinte ember által összerakottnak kinézo gránittornyok alá egy kerülot tesz az útvonal, hogy ne legyen annyira meredek. Egy újabb akadály az utolsó fohasadék, ami felett két alumíniumlétra is van, egyik a felfelé másik a lefelé forgalomnak. A hasadék nem olyan ijeszto közelrol, jéggel borított, zárt, de a létra nélkül csak egy nagy kerülovel juthatnánk a fenti túloldalára. A létra után már csak kevés hó és megérkezünk a Madonna szobor gránittornya alá, szembol és hátulról is megközelítheto. Szembol hatalmas méteres lépcsok, kitett, de nem meredek, egyetlen nagy lépés a végén és rengeteg csavart kampó a sziklában. Hátulról függoleges, szinte áthajló falán létrafokok vannak. A forgalmi dugók elkerülése végett a hivatalos útvonal a hátsó létrafokokon fel és az elülso lépcsokön le. Most csalunk, Szilvikének lehet nem tetszene a létrás rész én pedig nem akarnék onnan ide visszafordulni. A fent lévo pár embert megvárjuk míg leérnek és elmegyünk mellettük, kitett nagyon, de stabil a szikla és a kampókba be tudom akasztani a kötelet. Egy ponton ahol az út átlép a torony külso keleti részére a távolban megpillantom a Matterhornt, teljesen hó nélkül, mellette a Monte Rosa, nagyobb, de ennyi, csak nagyobb, de nem szebb. Lenézve 600 méterrel alattunk a Ghiaccialo della Tribalaziona végtelen hómezoje. Gond nélkül felérünk a szoborhoz, a legmagasabb pontra ahol eddig voltam, nemcsak én, hanem Szilvike is. Négyen alig férünk itt el olyan kicsi a hely, de a kilátás hibátlan: a Wallisi Alpoktól nyugatra a Mont Blanc-csoport, mennyi ismeros, és micsoda mélyégek, a szomszédos Ciarforon most már alattunk, közvetlen délre a Paradiso elso tornya az Il Roc. Az öröm nem tart sokáig, mögöttünk 7 - Szilvike szerint cseh - mászó szintén a lemeneti úton jön fel de még azt se várja meg, hogy mi lejojjünk, hanem a fent lévokkel nem törodve hangosan másznak fel. Nincs hely, le kell jönnünk minél hamarabb, de ez most elrontja a kedvünk. Még elkapom azt a pillanatot, amint az egyikük fel akar jönni az utolsó nagyobb lépcson és fent lévo társa egyszeruen lelógatja neki saját via ferrata kantárját, aminek a karabinerébe a lenti mászó beleakasztja az o kantárjának a karabinerét... A gleccser tetejénél pihenünk. Számomra hátra van még egy feladat: A Gran Paradiso ugyan 4061 méteres, de a Madonna szobor a térképem szerint 4058 méteren van. A térkép és a "Hochtouren Westalpen 2" könyv szerint a focsúcs a létrafokokon túl egy másik tornyon egy még kitettebb úton érheto el, ahol kampók sincsenek. Itt már Szilvike nem tudna feljönni, de nem is várom el, nekem viszont kötelezo. A szikla stabil, semmi nehézség, a gerincen a vakító napsütésben pedig végre úgy sétálhatok, hogy senkit nem kell kerülgetni. A szemközti Mont Blanc-t fura ufó-szeru felhok borították be, de a kilátás ugyanolyan leírhatatlan, mint a szobortól. Egy fémkorong és egy kis kohalom jelzi a focsúcsot, 11:45-kor akkor most ez a legmagasabb, ahol eddig jártam. Nem sokat idozök, leérve Szilvikével újra összekötöm magam és gyorsan megyünk lefelé a gleccseren jókedvuen, le a létrán, majd a gleccseren tovább. Felfelé már nem jönnek, de sietünk, terveink szerint nem a via ferrata felé megyünk, hanem a Lavaciau gleccseren azt megkerülve, ami több szint, több hó, de így kihagyható a vasalt út problémás része. Az óriási gleccseren már vannak hasadékok, de átjárható mind, néhány helyen ugrani kell, ez lefelé könnyebb. Erre jönnek mögöttünk a csehek is heten összekötve. A legelso sietve meg akar elozni minket, mondom Szilvikének, hogy inkább térjünk ki jó távol, mert ha így siet az elso, a mögötte lévo tapasztalatlanok meg fognak csúszni, így is lett el is esett egyikük, jó, hogy kitértünk. A gleccser szélén a szokásos megnyugvás, hogy most már nincs nehézég. A melegben a rifugio-ba visszaérve kidolök az ágyamra és alszom, este pedig borozunk. Ez egy szinte tökéletes nap volt, az egyetlen folt rajta, hogy nem sikerült több idot tölteni nyugodtan a szobornál.

Pénteken már borult ido és a parkolóba lemenet után eso, a tengerpartra mentünk Koperbe, most már tényleg pihenhetek, a vezetés után Szilvike is. Magyarországra visszaéréskor számot vethettem a 18 napos kalanddal:

-a telefon töltoje az egyik vonaton maradt,
-egy pruszik kötélgyuru elveszett,
-a Hanwag Makra bakancson lett egy szakadás az egyik varrásnál, és a talp eleje elkezdett szétválni,
-a jégcsavar "kupakja" elveszett,
-a napszemüveg közepén a takaró rész szétjött,
-két pár zokni és két boxer büdös lett, kidobva,
-az egyik vékony aláöltözet, ami Balázson volt kinyúlt, azóta is lazább,
-a vastag aláöltözet nadrágja és felsoje is összement, valószínuleg a mosáskor,
-a nagy hátizsák jobb vállpántján a külso varrás szétszakadt (valószínu, ahol hozzáfogtam a mini hátizsákhoz),
-a hosszú túranadrágomon számtalan lyuk, ez is megy a szemétbe, 2014 óta szolgált.

A Gran Paradisora a felszerelés: Bakancs, hágóvas, jégcsákány, kötél, beülo (sisakot is vittünk, de nem fontos)
Folytatás: https://peakbagger.com/climber/ascent.aspx?aid=1699615
Summary Total Data
    Gear Used:
Ice Axe, Crampons, Rope, Hut Camp
Ascent Statistics
    Route:R. Vittorio Em. -> Via Ferrata -> Schiena d' Asino
    Start Trailhead:Le Pont Valsavarenche  
Descent Statistics
    Route:Ghiacciao del Laveciau -> R. Vittorio Em.
    End Trailhead:Le Pont Valsavarenche  



This page has been served 159 times since 2005-01-15.




Copyright © 1987-2022 by Peakbagger.com. All Rights Reserved. Questions/Comments/Corrections? See the Contact Page Terms of Service